Love Story (ski touring in South Tyrol)

Introduction

The story is that I fell in love again…This time fate had found me in the shape of a circular letter of an outdoor webshop. They got up a four days skitour in Dolomites for the long weekend of 15th of March (for us, Hungarian, a national celebration). In consideration of I didn’t have any thrilling for that weekend, I attended the letter a little bit more thoughtfully and I realized that the truth is I had almost the complete equipment for this trip. I didn’t have skis, pieps and snow shovel. I phoned our future guide, András and in a moment cleared up that my downhill ski boots are almost the proper footwear for this kind of winter sport. I mused for a few minutes about the fact that I had never skied out of treated runs, how could I fare with an half an meter or deeper snow. Quickly swept my discredits under the carpet and I came forward for the trip. My plans were that during our ski weekend in Obertauern (Austria) one week before the Dolomites I would have enough time to practice my free-ride skills…



Az történt, hogy ismét szerelembe estem…A végzet ezúttal egy körlevél formájában talált meg, amiben a márc 15-i hosszú hétvégére szezonzáró sítúrát hirdettek meg a Dolomitokba. Tekintettel arra, hogy akkoriban a nevezett hétvégére éppen semmi izgalmas nem volt kilátásban, kicsit jobban megnéztem a hirdetést és rájöttem, hogy tulajdonképpen mindenem megvan, ami kell a kiruccanáshoz, ami pedig nincs, azt biztosítja a túravezetés. Azon melegében fel is hívtam Andrást, a túravezetőt, és kiderült hamarosan, hogy a pályabakancs ha nem is éppen tökéletes, de éppen megfelelő lábbeli lehet a havas sportok ezen vállfajához. Kicsit még elméláztam a tényen, hogy tulajdonképpen még életemben nem síeltem pályán kívül, vajon hogy fogok megbirkózni az esetleg fél-, vagy egy méter mély hóval, de aztán kételyeimet gyorsan a szőnyeg alá söpörtem, és jelentkeztem az útra. Az volt a terv, hogy az egy héttel azelőtti Obertauern-i sielős kiruccanáson majd gyakorolom egy kicsit a mélyhavas csúszkálást (ami, mint később kiderült, csak hellyel-közzel teljesült, mert az osztrák pályán alig-alig maradt zsebkendőnyi érintetlen terület, a nálunk sokkal vérprofibb versenyzők az egész völgyet már keresztül-kasul rajzolták, friss hó pedig akkoriban nem esett).

First day

Soon the day of our departure had arrived. Meantime got publicity that we would go to an other place, the so called Parco Naturale Vedrette di Ries Aurina. We left our cars in a little mountain village, Riva di Tures. In the parking place were the lower station of a goods lift, so we could send most of our luggage with the elevator up to the Kasseler Hütte / Rifugio Roma (2.274 m). After a short briefing everybody buckled its skis or snowshoes and at about half past three pm we started our ascend to the Kasseler hütte.

Soon became clear for me, that perhaps not downhill in a deep snow would be the more difficult thing, but our way up the hütte had some trouble in store for me. It wasn’t too simple to stay on the skis on a very steep and icy sylvan trail. It took a few time reprogramming my reflex: it’s not the proper solution to bend forward if your skis started to slipper backwards, because your skis would lose their remnant sticking friction. The score would be a new tumble down and it’s not the easiest thing to stand up on a steep terrain with your skis that would like to run in three directions :o) With a little time-lag we reached the Kasseler hütte exactly at sunset and soon we were sitting in the dinning room, having our dinner: starter, entrée and even dessert. That evening our company was the only one that slept in the hütte, so our accommodation wasn’t so bad considering the place and time, we could get about and fit quite easily in the public rooms of the house.

Elérkezett a nagy nap, a kiutazást tele-autó rendszerben oldottuk meg. Közben kiderült, hogy nem az eredetileg tervezett helyszínre, hanem egy bizonyos Riva di Tures nevű hegyi .falucskában fogjuk az autókat hagyni, ami egyébként már a Parco Naturale Vedrette di Ries Aurina tájvédelmi körzetben található. A parkolóban van egy teherliftnek az alsó végállomása is, amivel a csomagoknak a nagy részét fel lehetett küldeni a Kasseler Hütte / Rifugio Roma menedékházba (2274 m), ezzel megspóroltunk 700 m szint cipekedést. Rövid eligazítást követően ki-ki felcsatolta léceit vagy hótalpait és du fél négy körül már toltuk is a szintet felfelé. Hamarosan világossá vált, hogy nem is a lecsúszástól kellett volna tartani, mert a felfelé út tartogatott meglepetéseket bőven. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű lécen maradni, ha egy jeges, néhol köves meredek erdei szerpentin ösvényen kell fölfelé kapaszkodni. A fóka csak akkor tapad a havon, ha a léceket nagyjából merőlegesen éri a terhelés és az sem árt, ha minél nagyobb felületen érintkezik a talajjal (hóval). Ezt így elmondani egyszerű, egy zöldfülűnek kivitelezni már kevésbé…mert mit csinál az ember egy meredek terepen, ha megcsúszik a lába? Előre dől és megpróbál minél közelebb kerülni az édes anyaföldhöz. Na, ez az, ami lécen nem működik: mert ha kicsit is megcsúszik a fóka és ezen előredőléssel próbál az egyszeri kezdő segíteni, akkor az eredmény biztos: örvendjen, ha csak fél métert csúszik vissza, mert az előredőléssel még inkább csökkenti a terhelést a lécen és a tapadási felületet is. Nos, eltartott kis ideig, hogy beidegződések átprogramozásra kerüljenek, addig viszont jópárszor azt is gyakorolni kellett, hogy meredek talajon, szanaszét csúszkáló lécekkel miként lehet felállni és lehetőleg állva is maradni…Ha kicsit késve is, de naplementére felértünk a hüttébe, a személyzet férfi tagja enyhe rosszallással a szemében felszolgálta a vacsorát, amire viszont egy rossz szavunk nem lehetett, az előétek és főfogás mellé még desszert is dukált, jól is lakott mindenki, mint a duda, a sörnek alig maradt hely. Közben a lágerben a szállásfoglalás is megtörtént, a körülményeket fölösleges különösképpen ecsetelni, aki aludt már ilyen helyen, az tudja, miről lehet szó: a kintihez képest jóval kellemesebb hőmérséklet, ellenben nagy zsúfoltság és egy idő után masszív oroszlánszag.
Aznap mondhatni, hogy a mi csoportunk volt az egyetlen ott-alvó társaság, ezért egész kényelmesen lehetett közlekedni és elférni a ház egyes helységeiben (étkező, mosdó, szárító stb).

Monte Magro

Next day only our table was laid for breakfast. Breakfast was a bit thin in comparison with the dinner, it was a regular continental breakfast: rolls, butter, jam and a small box of Nutella, tea an coffee. Not too much for some people who prepared too climb about 1.000 meters level and return. Fortunately the plane of supply was strong raised by the kindliness of our waitress…thanks for it once again, Silvia!!!
Our plan for the second day was to conquer the peak called Monte Magro (Magerstein). In spite of we had to gather 14-15 people, we could depart pretty early, the nine o’clock had found everybody on their skis. The weather was beautiful, Sun did its task, studiously heated once our one side, then the other. The slope was steep, so people started to throw off their duds, after all frequently streamed drops of sweat on the snow and ice. In a little while arrived to a beauteous glacier, there was pure delight run, we had only to push one leg after the other…










Approximately in three hours we fought down the 1.000 meters level and reached the summit of Monte Magro at the elevation of 3.273 m. Here a breathtaking panorama had unfolded, with so famous crests like Grosslockner or the Tre Cime di Lavorado. Only for this panorama was it worth to climb this summit, but from here waited for us the high spot of the day, sliding back to the hütte.




Downarrow the glacier wasn’t so outstanding, the consistence of snow was unpredictable, icy and deep snow parts alternated, on the icy places 20-30 cm high ribs did the life of the not so experienced skiers heavier. Of course, everybody came down to the house in one piece. Just after a short rest and a mug of beer our guide had the idea to take a look to the beginning of our next day trip, to the so called Monte Nevoso. Then, on the fly boys glimpsed a slope that promised a fine kind of glide, so they changed their mind and departed downhill. Shortly I could try my newly acquired ski knowledge in that forest we climbed last evening, the only one difference was the fine deep snow. The kickback of the story was the way back to the hütte. Soon a strong thirst had found me, and what a pity, I didn’t had a drop of water in my rucksack, so the next half an hour I spent contesting with the deep snow and yearning for a new mug of beer…Getting back to the house my dreams came true as quick as lightning. So coming to terms with myself and a world I hardly could wait for the dinner, which was abundant and very tasty again.

Másnap a reggelihez is csak a mi asztalunk lett megterítve. A reggeli a vacsorához mérten soványka volt, szabályos kontinentális reggeli, zsömle, néhány szelet barna kenyér (egyébként nagyon finom), vaj, kis dobozka lekvár és Nutella, tea, vagy kávé, mindenkinek megszokása szerint. Sokat emelt az ellátás színvonalán a pincérnő kedvessége, hozzáállása…ezúton is köszönjük, Silvia :o)!!!
Második napra a terv a Magro (Magerstein) nevű csúcs meghódítása volt. Ahhoz képest, hogy 15-16 embert kellett összevárni, az indulás időben, meglehetősen korán megtörtént, a kilenc óra már léceken ért minket. Az idő gyönyörű, a Nap tette a dolgát, szorgalmasan sütötte hol az egyik, hol a másik oldalunkat, a terep meredek, ennek megfelelően néhány perc elteltével az emberek elkezdték ledobálni gönceiket, ezzel együtt mégis sűrűn potyogtak az izzadtság-cseppek a hóra, jégre. Hamarosan felértünk egy gyönyörű gleccserre, amin öröm volt a közlekedés, csak tolni kellett egyik lábat a másik után…Állítólag kb 3 óra alatt küzdettük le a nagyjából 1.000 m szintet és értük el a tetőt, a Monte Magro-t (3.273 m), ahonnan valami pazar körpanoráma tárult ki, olyan nevezetességekkel, mint a Grossglockner, vagy a Tre Cime. Csak ezért megérte volna felmenni oda, de nyilván még hátra volt a nap fénypontja, a visszacsúszás a házhoz. Lefelé a gleccser már nem volt annyira kiváló, a hó állaga kiszámíthatatlan, jeges és mélyhavas részek váltogatták egymást véletlenszerűen, a jeges részeken többnyire arasznyi bordák keserítették a kevésbe tapasztal síelők életét. Persze mindenki egy darabban leérkezett a házhoz. Rövid pihenő és egy korsó sör után vezetőnknek az az ötlete támadt, hogy meg kellene nézni a másnapra tervezett túra elejét, bizonyos Monte Nevoso-ra. Menet közben aztán még jobb dolog jutott eszébe a srácoknak, megpillantottak egy jó kis lejtőt, ami egy tisztességes csúszást ígért, ezért hamarosan abban az erdőben tehettem próbára frissen szerzett sí-tudásomat, amelyikben előző este felkapaszkodtunk, annyi különbséggel, hogy itt a fák között szép mély hó volt. A szépséghibája az egésznek azt volt, hogy a lecsúszást követően ismét vissza kellett kapaszkodni a hüttébe, ami már annyira nem esett jól, főleg hogy egy csepp folyadékot sem vittem magammal, így hamarosan igen erős szomjúság kezdett el gyötörni. Visszaérkezvén a házba, úgy éreztem, hogy maradéktalanul megszolgáltam még egy sört. Ezt gyorsan legurítva, megbékélve magammal és a világgal vártam a vacsorát, ami megint kiadós és finom volt.

Cima di Pianalto

Third day morning the company was on the top again, we did not have to wait for anybody needlessly. There was a change in our plans for that day: most of people didn’t have crampons and considering that it was almost sure we would need them for the upper part of the mountain, our guide decided a new goal for us, Cima di Pianalto. Keeping a little bit to left in comparison to our last day trail, enrolling some smaller and a bigger stage we reached in time the brink of the snowfield under the Cima di Pianalto. We left the skis and the ski poles picked in the snow and after a few minutes of climbing found ourselves at our resting-place at the altitude of 3001 m-s. Soon the summit boulder were totally covered by our different kind of cloths put on the sunshine to dry. After about one hour of rest began to prepare, getting back to skis we set aside the sealskins and started the long sliding back to our accommodation. This time the formula was a little bit more complicated, because we were in an ulterior valley than last day, so several times we had the possibility of putting on and pulling off the sealskins and we could even practice fixing the skis on the rucksack. Thanks to this fact we returned quite later and more wearily. That evening the dinning room was almost full of loud local people, but after all we got our dinner in time, and after a conversation beside a glass of wine and some snack some of us packed up their kit and the hit the hay.


A következő reggeli készülődés újfent rendben lezajlott, nem kellett senkire fölöslegesen várni. Az előzetes tervhez képest annyi változott, hogy nem a Nevoso legyőzésére indítottunk támadást, mert a társaság egy részének nem volt hágóvasa és a körülmények erősen valószínűsítették, hogy a csúcs eléréséhez szükség lenne rájuk. Ezért a Nevoso helyére, mint célpont, bizonyos Cima di Pianalto lépett. Az egy nappal korábbi útvonalunkhoz képest kissé balra tartva, néhány kisebb és egy nagyobb pihenőt, valamint egy néhány tíz méteres ereszkedést is beiktatva a menetrend szerint értünk fel a csúcs alatti hómező szélére. Itt mindenki megszabadult léceitől és pár perces bakancsos mászás után a déli pihenőhelyet is elértük, a gps szerint 3001 m magasan. Ahogy az lenni szokott, a placc hamarosan megtelt a napra száradni kiterített, a szivárvány összes színében pompázó aláöltözetekkel, a zsákokban tárolt elemózsia pedig a gyomrunkba vándorolt. Nagyjából egy óra hossza pihenést követően szedelőzködni kezdtünk, a hóra visszaérve leszedtük, elpakoltuk a fókákat, és hamarosan már csúsztunk visszafele a háznak. Ezúttal a képlet kicsit bonyolultabb volt, mint előző nap, ugyanis legalább völggyel arrább voltunk a szükségesnél, így többször is alkalmunk nyílt a fóka felszerelésének, illetve eltávolításának gyakorlására, a léceknek a hátizsákra való felrögzítése is napirendre került. Nem várt körülmény is adódott, az egyik lécről lekívánkozott a kötés, de oly módon, hogy a rögzítő-csavarostól kiszakadt a síből. Szegény kötés bizonyára nem tudta, hogy tulajdonosának mennyi gondot és fáradságot okoz ezzel, mert bizony akkor maradt volna ott, ahova a gyárban tervezték. Ennek és a többszöri átszerelésnek köszönhetően, annak ellenére elég későn érkeztünk vissza a hüttébe, hogy a csúcsról nagyon is időben indultunk el visszafelé.
Hamarosan elérkezett az utolsó vacsora ideje is, ezúttal már egy zsúfolt és meglehetősen hangos helyiekkel tömött kajáldában. A nem túl optimista tippek ellenére a személyzet időben asztalra, mi pedig a bélésünkbe tettük a vacsorát, majd némi borozgatás, sörözgetés közbeni nassolás, csevegést követően a megfáradt társaság nem túl későn a takaró alatt találta magát.

Epilog

Unfortunately the day of our homeward journey had arrived. After the troop of italians, we hungarians broke camp too. Our luggage was still swagging in the elevator, when we shoved up the skis on the hill at the feet of Monte Nevoso. Majority of the company had the opinion that there was no reason to hurry home, so we could climb a bit and after we could say farewell with a longer descend to the winter and the snow. Anyway, the last sliding was too short, so at eleven o’clock we were at the cars in the parking place, and at noon the place became empty…


Sorry for the grammar mistakes, I know it, my English is quite bad :o(

Sajnos hazaindulásunk napja is idejében felkelt, az olaszok hada után mi, magyarok is elhagytuk a házat. Csomagjaink még a teherliftben ringatóztak, amikor mi már a háztól a Nevoso felé húzódó domboldalban toszogáltuk a léceinket felfelé. A többség véleménye az volt, hogy belefér a napba még egy kis mászás, hogy aztán utána egy valamivel hosszabb ereszkedéssel vehessünk búcsút az idei télnek és hónak. Még az erdőbeli nemnagyoszeretem léccel csapatással, ekézéssel együtt is tizenegy órára már az autóknál voltunk és délre a csapat nagy része el is hagyta a parkolót…

Images

View Love Story (ski touring in South Tyrol) Image Gallery - 39 Images